Címlap

Ballagás

Nyomtatás PDF

14:15-re megérkeznek a végzős diákok osztálytermeikbe, hogy részt vegyenek utolsó osztályfőnöki órájukon, és átvegyék a ballagó tarisznyákat a 11. osztályos diákoktól.

15:00 A ballagás a végzős osztályok hálaadó szentmiséjével kezdődik a vízivárosi templomban. (Az első 7-8 sor a ballagó diákoknak lesz fenntartva!)

  • A szentmise után lesz lehetőség arra, hogy a Mindszenty-téren a ballagók átvegyenek a szüleiktől egy-egy csokor virágot. (Kérem, a többi virágot a ballagás után adják át szeretteiknek! Értsék meg, hogy másfél órán át kézben tartani több csokor virágot rettenetesen fárasztó!)
  • Kérjük, engedjék, hogy a ballagók időben felsorakozhassanak a ballagáshoz az iskola épületében. Minden 1-1 perc késés 1200 ember számára jelent várakozást.
  • Amíg a ballagók az iskolában vonulnak, nem engedhetünk be hozzátartozókat az iskola épületébe a szűk folyosók miatt. Kérjük megértésüket!

16:20-kor indul a ballagás az iskolában. A ballagók végigjárják az ismerős folyosókat, az oly sokszor koptatott lépcsőket. Az iskola főkapuján át kilépve a Kis Duna sétányon haladnak végig. A Katona István utcai nagykapun lépnek be az udvarra, tornacsarnokba.

16:35-kor kezdődik a ballagási ünnepély a tornacsarnokban.

  • A tornacsarnokban 250 széket helyezünk el a hozzátartozók számára. A főépület felé eső részen áll majd a 12.A és 12.B osztály, az udvar felé eső oldalon a 12.C és 12.D osztály. Oldalt helyezkednek el a 7-11. évfolyamos osztályok. A ballagást nézni lehet a tornacsarnok galériájáról is, illetve az Aulából.
  • Az ünnepség után osztályfotók készülnek a ballagókról.
  • Kérem, igyekezzenek megőrizni az ünnepség méltóságát, hangos beszéddel ne zavarják!

Esztergom, 2017. április 19.                                                 Valkó Miklós igazgató

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=w2rkNltxdGk&feature=youtu.be

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 550
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 2182001

Ki olvas minket

Oldalainkat 151 vendég böngészi

Büszkeségeink