Címlap

Vízkincskereső beszámoló

Nyomtatás PDF

Az idei évben 15. alkalommal rendezték meg április 21-én szerdán a „vízkincs-kereső” kerékpáros vetélkedőt, melyet Esztergom és Párkány felső tagozatos tanulói számára hirdettek meg, ötfős csapatok részvételével. A csapatok 5 állomás érintésével járták be városunk kevésbé forgalmas részeit, kerékpárral. Az állomáshelyeken a víz- és környezetvédelem, katasztrófavédelem, vízi sport, kerékpáros közlekedés témaköreiben hallgattak meg kb. 10 perces előadásokat. Ezeken jegyzetelve minél több információt gyűjtöttek be a résztvevő csapatok, amiről aztán a túra végén totó kitöltésével számot adtak. A tavalyi versenyt a második helyen zártuk, idén is megpróbáltunk a legjobb tudásunk szerint helytállni, úgy gondolom ez ismét sikerült.

Lássuk a végeredményt:

  1. Babits Mihály Ált. Isk.
  2. 2. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola,
  3. Dobó Katalin Gimnázium,
  4. Gyakorló Ált. Isk.
  5. Ady Endre Alapiskola Párkány
  6. József Atilla Ált. Isk.

 

Iskolánkat a következő tanulók képviselték:

 

  • Rehovics Anna 6.A,
  • Hamvas Léda 6.A,
  • Mozsdényi Maja 6.A,
  • Vígh Boglárka 6.A,
  • Gergely Anna 6. A,

 

Gratulálunk a szép eredményhez, köszönjük a rendezőknek, hogy tartalmas és szép délelőttöt varázsoltak számunkra.

Farkas István
testnevelő

 

 

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 523
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 1770202

Ki olvas minket

Oldalainkat 147 vendég böngészi

Büszkeségeink