Címlap

„Vízkincs-Kereső” kerékpáros vetélkedő

Nyomtatás PDF

Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!

Az idei évben 15. alkalommal rendezték meg április 26-án pénteken a „Vízkincs-Kereső” kerékpáros vetélkedő, melyet Esztergom és Párkány felső tagozatos tanulói számára hirdettek meg, öt fős csapatok részvételével. A csapatok 8 állomás érintésével járták be városunk kevésbé forgalmas részeit, kerékpárral. Az állomáshelyeken a víz- és környezetvédelem, katasztrófavédelem, vízisport, kerékpárosközlekedés témaköreiben hallgattak meg kb. 10 perces előadásokat. Ezeken jegyzetelve minél több információt gyűjtöttek be a résztvevő csapatok, amiről aztán a túra végén totó kitöltésével számot adtak. A tavalyi verseny sajnos elmaradt, de a korábbi versenyeken résztvevő kisérő tanárok petíciójának és a rendező szervek együttműködésének köszönhetően ismét megrendezésre került.

Lássuk a végeredményt:

  1. József Atilla Ált. Isk. 51 ponttal,

  2. Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, 48 ponttal,

  3. Ady Endre Alapiskola Párkány, 47 ponttal,

  4. Dobó Katalin Gimnázium, 45 ponttal,

  5. Babits Mihály Ált. Isk. 42,5 ponttal,

Iskolánkat a következő tanulók képviselték:

  • Rehovics Anna 8.A,

  • Hamvas Léda 8.A,

  • Kovács Noémi 8.A,

  • Vigh Boglárka 8.A,

  • Gergely Anna 8. A,

Gratulálunk a szép eredményhez, köszönjük a rendezőknek, hogy tartalmas és szép délelőttöt varázsoltak számunkra, és reméljük, hogy ez a már hagyományokkal is bíró verseny még jó sokáig várja majd a város diákjait. Mi ott leszünk!

Hajrá Esztergom! Hajrá Erzsébet!

Esztergom, 2019. 04. 28 Farkas István

testnevelő

 

 

MÁJUS HAVI ÉTLAP

JÚNIUS HAVI ÉTLAP

______________________________________________________

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 794
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 5222940

Ki olvas minket

Oldalainkat 146 vendég böngészi

Büszkeségeink