Címlap Faliújság Pro Paedagogia Christina Alapítvány
Nyomtatás PDF

Pro Paedagogia Christiana

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

 

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola tanórákon kívül is számos kulturális és sportprogramot szervez, valamint versenyekre is felkészíti diákjait.
Az idei esztendőben ehhez nyújtott anyagi segítséget a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány, melynek pályázatán intézményünk 140.000.- Ft támogatást nyert.
Az Alapítvány elsődleges céljai között szerepel a tanórán kívüli sportköri tevékenységek támogatása, amit a honlapunkon is megjelentetünk.
Ennek alapján a megpályázott összegből tanulóink nevezési díját támogattuk a KIDS sport-, és egyéb tanulmányi versenyeken.
A KIDS szervezésében úszás, kosárlabda, és labdarúgás versenyekre neveztünk be.

Az úszásra 6 fő alsós, 29 fő felső tagozatos és 6 fő középiskolás nevezett be. Úszóink minden úszásnemben részt vettek, sikeres eredménnyel (az V.-VI. korcsoportos leányváltó I. helyezést ért el.)

A kosárlabdában a IV. korcsoportos fiú csapat a négyes döntőben maradt alul, és így az 5. helyezettek lettek.

A labdarúgó csapat is a négyes döntőből esett ki.

A sportversenyeken kívül különböző tanulmányi versenyeken is részt vettek diákjaink.
Ilyen volt a Less Nándor földrajz verseny, amire először neveztünk be. Ez a verseny nem szorosan a tantárgy témaköreire szorítkozott, inkább általános műveltséget, szélesebb látókört feltételezett. Nem értünk el jelentős eredményt, de tapasztalatot és további indíttatást jelenthet a jövőbeli versenyekre.
Más versenyek országos döntőjében is több-kevesebb eredménnyel szerepeltünk: Kitaibel versenyen 13., SZÉTV versenyen 12. helyezést értünk el országos szinten.

Mivel intézményünkbe sok nagycsaládos és szociálisan rászoruló gyermek jár, a kapott támogatásokkal igyekszünk számukra is elérhetővé tenni a kulturális- és sport rendezvényeket, versenyeket, továbbá elősegíteni diákjaink szabadidejének hasznos és értékes eltöltését.
A Pro Paedagogia Christiana Alapítvány pályázatán nyert összeggel támogatott tanulmányi és sportversenyek eredményei és az ehhez támogatást nyújtó Alapítvány ismertetése felkerül az intézmény honlapjára (www.szent-erzsebet.hu), melyet több, mint ezer diákunk, szüleik és az iskola iránt érdeklődők is figyelemmel kísérnek.
Az Alapítvány támogatására a következő időszakban is számítunk, kérjük és várjuk a hasonló pályázatok kiírását.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=w2rkNltxdGk&feature=youtu.be

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 550
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 2182013

Ki olvas minket

Oldalainkat 155 vendég böngészi

Büszkeségeink