Címlap Kapcsolódó anyagok Bérmálkozási segédlet
Nyomtatás PDF

Osztályfőnöki segédlet a bérmálkozásról…


Ma már diákjaink többsége egyházi ajánlással, a vallásos nevelést támogató szülői nyilatkozattal kerül iskolánkba – a 8 osztályos gimnázium 5-8. évfolyamon ez 95 % arányban igaz.

Célunk, hogy a tanulóink, családjuk ne csak a felvételkor tartsák fontosnak hitüket, annak megvallását, ezért kérjük, nyomatékosan ajánljuk – de nem kényszerítjük a gyerekeket a bérmálás szentségének felvételére.

Szempontjaink:

- a felkészítés általában a 8. évfolyamot érinti, de a család döntése alapján elfogadjuk a későbbi időpontot is,

- a felkészítés a plébániákon történik, az iskola mozgósító-szervező szerepet vállalt.

A plébániai felkészítés előnyei:

- kapcsolat alakulhat ki, vagy erősödhet a plébániai közösséggel, a felkészítésen részt vevő kortárs-csoporttal,

- a vasárnapi szentmisék látogatása a diákok számára a jelenleginél rendszeresebb hitéletet eredményezhet. (A pénteki mise nem helyettesíti a vasárnapi misét.)

Törekvésünk legyen az is, hogy a gyerekek ne „kibérmálkozzanak” az Egyházból…

Az október 6-i szülői értekezleten kérem az osztályfőnöki kollégákat e kérdéskör átbeszélésére.


Köszönettel:

Chalupa Zoltán

igazgató

 

 

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 523
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 1770156

Ki olvas minket

Oldalainkat 92 vendég böngészi

Büszkeségeink