Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium

Iskolai Tollas Siker

Nyomtatás PDF

ISKOLAI TOLLASLABDA SIKER

Április 27-én, -szombaton-iskolánkban rendezték meg az Esztergomi Tollaslabda Diákbajnokságot.

http://www.szent-erzsebet.hu/images/fileok/iskolai_tollas_siker.pdf

 

Orvosi vizsgálat

Nyomtatás PDF

2019. április 30-án (kedden) a 6. B osztály orvosi vizsgálata lesz 9.00 órától.

Köszönettel:

Deérné Soós Helga
védőnő

 

Beszámoló a 2018/2019. tanévi Mezei Futás Diákolimpia Országos Döntőről

Nyomtatás PDF

Iskolánk tanulói ismét részt vettek egy országos versenyen, melyre a kicsit korábban megrendezett Megyei Mezei Futó Diákolimpián lehetet „meghívót” kapni. Vagyis a megyein egyéni számban az első négy, míg csapatban az első kettő került be automatikusan az Országos Bajnokság Döntőjébe.

Április 10-én indult csapatunk egy kisbusszal és egy személyautóval a verseny helyszínére, három egyéni versenyzővel és két öt fős csapattal. A megérkezést követően a rajtszámok felvétele és ellenőrzése zajlott, majd pontban délben indult a verseny a legfiatalabb korosztály a II. korcsoportos lányok futamával, ahol a táv 1,5 km volt.

Bővebben...
 

Beszámoló a XXVI. Kids Kupáról

Nyomtatás PDF

2019. április 6-án rendezték meg a XXVI: Kids Kupa Úszó és kéttusa fordulóját. Iskolánk 34 tanulóval képviselte magát, akik mind egyéni versenyszámokban, mind csapatban rajthoz álltak. A reggeli eső ellenére délutánra szép napos időnk lett, ami a futásnál szerencsének bizonyult. A gyerekek először az úszó versenyszámokat teljesítették, majd az eredményhirdetést követően az uszoda melletti futó pályára vonultak, ahol a kisebbek 800 méter a nagyobbak 1600 métert futottak.

Bővebben...
 

T-System székházában jártunk

Nyomtatás PDF

2019. április 9-én Budapesten jártunk, a T-System székházában, az informatika tagozatos és emelt informatikát tanuló diákjainkkal. A programban, egy 2 órás rendkívüli informatika órán vehettünk részt. A nap a T-Systems és gyakornoki munkalehetőségeinek bemutatásával indul, majd munkatársaik pályaorientációs beszélgetésekkel segítették a diákokat, érintve az érettségi után rájuk váró karrier - és továbbtanulási lehetőségeket. Találkozhattunk egy gyakornokukkal is, aki már két éve a cégnél dolgozik az egyetem mellett. Hallhattunk a 2020-ban induló
T-System Akadémiáról. A program végén két külön csoportban, egy órás interaktív játék keretében, megismerkedhettünk az új székházzal, miközben betekintést nyerhettünk egy IT terület mindennapjaiba. A játék során kiderült, ki a vezető típus a csoportban, ki az, aki csapatmunkát képes végezni, ki az, aki nem bízik még eléggé magában. Diákjaink megtapasztalhatták, hogy egy informatikai munkát lehet kellemes környezetben a tetőteraszon, vagy akár a csoportba tartozó kollégákkal együtt az épületben, esetleg otthonról végezni. A dolgozók egészségét szolgálja a futópálya, belső kert, konditerem, egészségügyi felügyelet. Ezekbe is bepillantást nyerhettünk. Az eddig is nagyon szorgalmasan tanuló informatika tagozatosok, még jobban fognak készülni ezek után az informatika pályára. Köszönjük a lehetőséget az egész csoport nevében.

Hidvégi Anikó

informatika tanár

 


5. oldal / 125

 

MÁJUS HAVI ÉTLAP

JÚNIUS HAVI ÉTLAP

______________________________________________________

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 807
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 5763225

Ki olvas minket

Oldalainkat 136 vendég böngészi

Büszkeségeink