Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium

Hétvégi kiruccanás Pozsonyba

Nyomtatás PDF

A prágai osztálykirándulásról hazafelé jövet merült fel az ötlet, hogy töltsünk egy pár napot- mintegy búcsúhétvégét – Pozsonyban. A megvalósulás márciusig váratott magára.

Március 24-én reggel csomagokkal felszerelkezve érkeztünk az iskolába. A negyedik óra után már várt ránk a kisvonat, ami a párkányi vasútállomásig fuvarozta az osztályt. A rendes vonat alig egy óra múlva ért Pozsonyba – kicsit hosszabb volt a vonatozás, mint a hazaút busszal.

Aznap délután rövid sétát tettünk Pozsonyban. Megnéztük a magyar királyok koronázási templomát, a belváros összes kis utcáját bejártuk és végül bevacsoráztunk sztrapacskából.

Szombat délelőtt a várat jártuk körbe, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Dunára. A várban még egy Szent Erzsébet szobrot is találtunk. A délutánt sétával és a még ismeretlen utcácskák felfedezésével töltöttük. Sajnos még aznap véget ért a kirándulás, ami – azt hiszem, az egész osztály nevében mondhatom – felejthetetlen emlék marad.

 

Sárdi Kata 12.d

 

BEMUTATKOZÓ NYÍLT ÓRÁK

Nyomtatás PDF

Sok szeretettel meghívjuk az általános iskola 1. osztályába készülő gyerekek szüleit a 4. évfolyam nyílt óráira:

4.b osztály: 9:00-9:45
4.c osztály: 9:55-10:40
4.a osztály: 10.50-11:35
 

Egészség Hét 2017. április 3-10.

Nyomtatás PDF

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt iskolánkban az idén is megrendezésre kerülő Egészség Hétre, mely programjai a következők lesznek:

Bővebben...
 

Véradás: Árpád-házi Szent Erzsébet iskola

Nyomtatás PDF

A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ és lakcímkártya szükséges! Véradás előtt fontos az étkezés és a bőséges folyadékfogyasztás (minimum másfél-két liter).

Véradó lehet minden 18 év feletti és 65 év alatti (első véradás esetén 60 év alatti), 50 kg testsúlyt meghaladó, egészséges ember. A véradást egészségi állapotra vonatkozó kérdőív kitöltése, hemoglobinszint mérés és orvosi vizsgálat előzi meg. Két véradás között 56 napnak kell eltelnie.

Támogatók: Julianus BT, Aula büfé

Retro véradás: gyerekeknek virslivel, és frissítő vízzel.

 

Osztályok közti verseny: legtöbbet vért adó osztályt az igazgató úr megajándékozza! A látszámba a diákkal érkező hozzátartozó is beleszámít.

 

„HÍVOGAT AZ ISKOLA”

Nyomtatás PDF

Március 30-án (csütörtökön) tartottuk harmadik iskolaváró foglalkozásunkat.

Ezúttal a tornacsarnokba vártuk a lelkes, iskolába készülő gyerekeket.

Testnevelő tanárok és 9. osztályos diákok segítették a kicsiket a játékokban.

A jó hangulatú, küzdéssel teli versenyek végén frissítővel és finom almával vártuk a gyerekeket.

Még több képet a Facebook oldalunkra (ide) kattintva érhet el.

 


10. oldal / 76

 

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 526
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 1955474

Ki olvas minket

Oldalainkat 96 vendég böngészi

Büszkeségeink