Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium

Beszámoló a IV. korcsoportos lány Városi kosárlabda Diákolimpiáról

Nyomtatás PDF

A Városi Kosárlabda Diákolimpiát az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium rendezte meg 2019-03-04-én 12.00-órától az iskola Sportcsarnokában.

A tornán előzőleg három csapat jelezte a részvételét a Babits Mihály Általános Iskola, 12 fővel, a házigazda csapata, 14 fővel. Előzetesen jelezte még részvételi szándékát a Dobó Katalin Gimnázium csapata, de a torna végéig nem érkeztek meg. Mivel csak két csapat játszott a Városi Diákolimpián ezért sorsolásra nem volt szükség. Az első negyedet a házigazda hozta 21: 10-re a második negyedben az addig sok hibával játszó Babits magára talált, de ehhez kellet az ellenfél harmat gyenge játéka, ami a védekezésre és a támadásra egyaránt igaz volt. Második negyed tehát 4:30. A harmadik negyed kiegyenlítettebb volt, amit ismét a hazai csapat hozott 11:6-ra. Az utolsó negyedben újfent nyomasztó vendégfölény 4:15, így a mérkőzés végeredménye 40:61 a Babits Mihály általános Iskola javára.

 

Bővebben...
 

Országos Úszó Diákolimpia Győr

Nyomtatás PDF

Országos Úszó Diákolimpia

 

Március 9-én került megrendezésre az Úszó Diákolimpia Országos fordulója Győrben. Iskolánk 3 tanulóval képviselte magát, akik 4 egyéni versenyszámban indultak el.

Az esemény reggel 8-kor kezdődött a regisztrációval és a bemelegítő úszással, majd az ünnepélyes megnyitót követően 11 órakor kezdődött a verseny.

Eredményeink: Deér Ádám 100m mellúszás 13.hely,

Putz Tamás 100m hátúszás 14.hely és

Wild Zsófia 100m mellúszás 2.hely, 100m hátúszás 7.hely.

A tanulókat felkészítette: Hernádi Holda és Horváth-Szeder Enikő, kísérte Orbán Sára.

Gratulálunk a versenyzőknek!

 

Bővebben...
 

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS SIKER

Nyomtatás PDF

2019. március 10-én, Budapesten rendezték meg a 2018/19. évi BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉT. Ebben a tanévben az iskolánkat képviselő „Lucáék” csapata a kiváló 10. helyezést érte el. A csapat tagjai: BERZE Zita, FECZKÓ Márton, PUKSA Luca és PUTZ Máté.

Bővebben...
 
 

Országos középiskolai probléma megoldó verseny

Nyomtatás PDF

Március elsején,pénteken került megrendezésre az OKPV (országos középiskolai probléma megoldó verseny) körzeti fordulója Győrben, ahol a feladat egy történelmi probléma megoldása volt. A feladat Napóleon schönbrunni nyilatkozatához kapcsolódott.

Iskolánkat egyedül mi, az Akácia csapat képviseltük. A verseny remek hangulatban telt. Szoros volt a verseny, csapatunk a 12 indulóból a 4. helyezést érte el.

A verseny rengeteg tanulsággal járt. Sokat tanultunk, és jövőre is tervezünk indulni a versenyen.

Köszönjük a felkészítést Szarka Szilvia tanárnőnek.

Barna Csanád, Bene Ádám és Győző Máté 10.a

 


2. oldal / 118

 

FEBRUÁR HAVI ÉTLAP

MÁRCIUS HAVI ÉTLAP

______________________________________________________

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 763
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 4823633

Ki olvas minket

Oldalainkat 138 vendég böngészi

Büszkeségeink