„Kopogtat a vadgesztenye, vége van a nyárnak, itt az ideje, hogy óvodába járjak…”

Szeptember 17-én délután 16.00-kor, szentmisére vártuk családjainkat a Vízivárosi Templomba, hogy a Jó isten áldását kérjük az elkövetkezendő nevelési évre.

Hála telt szívvel készülődtünk, hiszen tavaly sajnos elmaradt ez a szép eseményünk.

Még a délelőtt folyamán összegyűltünk az óvodásokkal, hogy végig énekeljük, átismételjük a szentmisére tervezett énekeket. 

Ünneplő ruhába fegyelmezetten érkeztek a csoportok a szentmisére, melyet Pokriva László plébános atya mutatott be. Szokásos módon, kedvesen köszöntötte az óvodásokat, és szüleiket.

A szentmise végén, hagyományainkhoz híven az új, idén óvodánkba jelentkező gyermekeknek László atya egy szál virágot adott át. Szeretettel fogadjuk őket keresztény közösségünkbe!

A szentmise végén a dajka nénik a templomajtóban osztották ki azokat a mézeskalácsból készült kis templomokat, amit az óvó nénik készítettek a gyermekek számára.

Reménységgel tekintünk erre a nevelési évre, hogy a Jó Isten megvédelmez minket, és sok szép élményben, örömben, játékban lesz részünk!

Mindenkinek vidám óvodás évet kívánunk!

Hasonló bejegyzések: