PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Szent Erzsébet Alapítvány a 2025/2026. tanévre pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére az iskola tanulói számára.

  1.  Pályázat: „Égig Érő“

Pályázatot hirdetünk azoknak az 5. és 6. évfolyamos tanulóknak, akik a 2025/2026-os tanévben kitűnő tanulmányi eredményt kívánnak elérni az első félévben, és ezt az eredményt a tanév végéig meg is akarják tartani. A sikeres pályázók fejenként 6000 forint támogatásban részesülhetnek.

A jelentkezéshez be kell nyújtanod az önéletrajzodat, amelyben térj ki a továbbtanulási céljaidra, valamint az eddigi tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeidre!

Fontos, hogy azok a diákok, akiknek az első félévben a magatartás jegye változó (3-as), nem vehetnek részt a pályázaton.

Leadási határidő: 2025. november 14. — az osztályfőnöknek.

A pályázatok elbírálására 2026 februárjában kerül sor. A díjakat 2026. március 15-i iskolai ünnepségünkön (március 13-án) osztjuk ki. Az elnyerhető támogatás mértéke 6.000.-Ft/fő.

  1.  Pályázat: „Jobbra át“ jelige

Pályázatot hirdetünk a 7-12. évfolyamos tanulók számára, akik a 2025/2026-os tanév első félévében kitűnő vagy jeles (legfeljebb két 4-es) tanulmányi eredményt szeretnének elérni, és ezt az eredményt a tanév végéig meg is akarják tartani. Fontos tudni, hogy a tanulmányi átlag számításánál minden tantárgyi jegy számít. A 9.ny osztályos diákok esetében az eredményes pályázathoz legfeljebb egy 4-es osztályzat fogadható el.

A jelentkezéshez be kell nyújtanod az önéletrajzodat, amelyben térj ki a következőkre:

  • esetleges továbbtanulási céljaid;
  • tanulmányi és sportversenyeken elért eredményeid;
  • azok a tantárgyak, amelyekből javítani kívánsz a félév során.

Felhívjuk a figyelmed, hogy azok a diákok, akiknek az első félévben a magatartás jegye változó (3-as), sajnos nem vehetnek részt a pályázaton.

Leadási határidő: 2025. november 14. — az osztályfőnöknek.

A pályázatok elbírálására 2026 februárjában kerül sor. A díjakat 2026. március 15-i iskolai ünnepségünkön (március 13-án) osztjuk ki. Az elnyerhető támogatás mértéke 8.000.-Ft/fő.

  1.  „Lendület“ pályázat

Pályázatot hirdetünk minden 5-12. évfolyamos tanuló számára. Azok jelentkezését várjuk, akik vállalják, hogy a következő tanév első félévében legalább 0,5-del javítanak az előző tanév végi tanulmányi átlagukhoz képest, és ezt a jobb eredményt a tanév végéig meg is tartják. Fontos, hogy az átlagszámításnál minden tantárgyi jegy beleszámít.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatból automatikusan kizárja magát az a diák, akinek a félévi magatartás jegye változó (3-as).

Leadási határidő: 2025. november 14. —az osztályfőnöknek.

A pályázatok elbírálására 2026 februárjában kerül sor. A díjakat 2026. március 15-i iskolai ünnepségünkön (március 13-án) osztjuk ki. Az elnyerhető támogatás mértéke 8.000.-Ft/fő.

  1. Pályázat: „Bilinguis”

Olyan diákok jelentkezését várjuk a pályázatra, akik már rendelkeznek, vagy a tanév során megszerzik a második idegen nyelvből is a B2 szintű (középfokú), komplex nyelvvizsgájukat.

A pályázáshoz két dokumentumot kell benyújtanod:

  1. A két nyelvvizsga-bizonyítvány fénymásolatát;
  2. Az önéletrajzodat.

A pályázat beadási határideje és elbírálása folyamatos 2026. június 1-ig.

A díj kiosztására a 2026. március 15-i és a tanévzáró ünnepélyen kerül sor. Az elnyerhető támogatás mértéke 20.000.-Ft/fő.