Köszöntjük weblapunkon

Sulis pulcsi

Nyomtatás PDF

Tisztelt szülők!

Iskolánk Diákönkormányzatának kezdeményezésére a tanév elején „sulis pulcsi” tervezésébe és gyártatásába fogtunk bele. Nyolc – diákok által készített – vázlatból szavazással döntött tanulóink közössége, milyen felsőt hordanának szívesen. A döntéshozatal, a grafikai tervezés és az első mintapéldány legyártása között fél év telt el, de végre célegyenesben vagyunk.

Az alábbi linken megtekinthetik a végleges változat mintadarabját: >>>katt a linkre<<<

A szitanyomó cég XS-től 2XL méretig vállalja a pulóverek elkészítését, jó minőségű (Fruit of the Loom márkájú) alapanyagra. Mintadarabbal együtt próbálható méretsort is küldtek iskolánkba. 

Szeretnénk a diákság számára elindíttatni a gyártást. Még húsvét előtt minden osztályba eljuttatom a mintadarabot és a próbálható méretsort. Diákjainknak lehetősége lesz megnézni és felpróbálni a pulóvereket. Kérem önöket, beszéljék meg gyermekeikkel akarnak-e pulóvert! A pulcsikra vonatkozó rendeléseiket, a vételár befizetését követően, rögzítik az osztályok diákönkormányzati képviselői.

A suli pulcsi megvásárlása nem kötelező, mindenki maga dönti el kíván-e élni a lehetőséggel.
A gyártó cégtől 300 darabos sorozatra kértünk árajánlatot. Ezt a darabszámot tartva, a készre gyártott pulóverek darabonkénti ára 4500 Ft lesz.

Minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolok.

Üdvözlettel:
Barna János – DÖK segítő tanár

 

Védőnői szűrés

Nyomtatás PDF
2019. április 11-én csütörtökön a 6. C osztály (10 fő) védőnői szűrése lesz 8.00 órától.
Köszönettel:
Deérné Soós Helga
védőnő
 

ÁLTALÁNOS ISKOLAI BEIRATKOZÁS

Nyomtatás PDF

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola 2019/2020-as tanév első évfolyamára történő beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

  • 2019. április 11-én (csütörtökön) 8 órától 19 óráig,

  • 2019. április 12-én (pénteken) 8 órától 18 óráig.

A beiratkozás helye: Főépület, Tanári pihenő (igazgatói iroda mellett) 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7.

Bővebben...
   

Állásajánlat

Nyomtatás PDF

Intézményünk felvételt hirdet

napközis-tanító állásra.

A munkavégzés helye: 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7.

Foglalkoztatás jellege: félállás

Jogviszony: határozott időtartam

Jelentkezés feltételei:

  • főiskolai végzettség (a végzettséget igazoló okirat másolatával)
  • szakmai önéletrajz
  • büntetlen előélet
  • előnyt jelent: elkötelezett vallásos élet

 

Jelentkezés benyújtása:

  • postai úton (2500 Esztergom, Mindszenty tér 7.)
  • elektronikus úton ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )

 

Jelentkezési határidő: 2019. május 31.

 

TeSzedd !

Nyomtatás PDF

 


4. oldal / 102

 

MÁJUS HAVI ÉTLAP

JÚNIUS HAVI ÉTLAP

______________________________________________________

Partneriskola

 

Szent István Királyról és a Boldogságos

Szűzről Nevezett ősrégi Papnevelő Intézet

hittan

Esztergomi Hittudományi Főiskola

erkölcstan képzésének gyakorló helye

Támogatott böngészők:

Ajánlott min. felbontás: 1152x864

Oldal látogatottság

Tagok : 4
Tartalom : 794
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 5222891

Ki olvas minket

Oldalainkat 128 vendég böngészi

Büszkeségeink