

Tisztelt Szülők!
Szeretettel várjuk Önöket és gyermeküket 2022. november 16-án és 23-án iskolánkba. Kérjük, az alábbi kérdőívben jelöljék meg az Önöknek megfelelőbb napot és adják meg, hányan érkeznek nyílt napunkra. Mindkét napon 17:00 órától azonos programmal várjuk az érdeklődőket.
A szülők és gyerekeik a díszteremben meghallgatják a beiskolázási tájékoztatót, információkat kapnak induló képzéseinkről és a felvétel módjáról – mindezt rövid filmvetítéssel tesszük színesebbé. A tájékoztató után a szülők tanáraink vezetésével bejárják az épületet, lehetőségük lesz megnézni iskolánk felszereltségét, szaktantermeinket és egyéb termeinket.
A nyolcadikosoknak az iskola épületét felsőbb évfolyamos tanulóink mutatják be. Célunk, hogy barátságos, oldott légkört teremtve közvetlenül diákjainktól szerezhessenek információkat képzéseinkről és az iskolai életről – arról, hogy milyen erzsébetes diáknak lenni.
A nyílt napra szeretettel várjuk a negyedikeseket is, számukra játékos iskolabemutatóval és izgalmas feladatokkal készülünk.
Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a regisztráció során adjanak meg elérhetőséget (e-mail címet), melyet a későbbiek folyamán egy esetleges további tájékoztatáshoz felhasználhatunk. A kérdőív a létszám felmérésére szolgál, hogy az adott napon zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani a tájékoztatást.
Köszönjük, ha minket választanak!
Tájékoztató 4. osztályosoknak a gimnáziumi képzésről és a felvételiről
Tájékoztató 8. osztályosoknak a gimnáziumi képzésről és a felvételiről
Október 6-án, szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végére, az aradi vértanúk kivégzésére emlékezünk. A megemlékezést a díszteremben tartjuk meg.
7:55-től az 5-8. évfolyam,
8:55-től a 9-10. évfolyam,
9:40-től a 11-12. évfolyam vesz részt a megemlékezésen.
Az október 6-i aradi vértanúk emlékére rendezett stafétafutáson résztvevő diákjaink mulasztását kérem, hogy az osztályfőnökök igazolják. Az Aradi vértanúk terén tartott városi ünnepségen a 4. osztályosok vesznek részt és helyezik el az iskola koszorúját.
Október 7-én, szerdán a nevelőtestületi értekezlet miatt a 8. órák és szakkörök elmaradnak. A napközis foglalkozásokat megtartjuk.
Október 9-én, szombaton az iskolában egykori diákjainkkal öregdiák találkozót tartunk. Kérek ezért minden osztályt, tanulót, hogy az osztálytermeket tisztán, rendben hagyja el pénteken. A fogasok, asztalok legyenek üresek és tiszták, a tornazsákokat vigyétek haza kimosni.
Október 11-én, hétfőn reggel 8 órától osztályozó vizsgákat tartunk azon 11-12. évfolyamos tanulók számára, akik előrehozott érettségire jelentkeztek az őszi vizsgaidőszakban. Kérem, hogy a vizsgázók iskolai ünneplőben, pontosan jelenjenek meg! A vizsgabeosztásról a szaktanárok adnak részletes felvilágosítást. Kérem, hogy a vizsga helyszínének környékét (kémia terem, F06 és F07) mindenki más kerülje el vagy teljes csendben közlekedjen!
Kérem tudomásulvételét és betartását a következőknek:
Esztergom, 2021. október 5.
Valkó Miklós
Kedves Szülők, Kedves Támogatóink!
A Szent Erzsébet Alapítvány gyermekeinket iskolai pályázatokkal ösztönzi több munkára, sikeresebb tanulásra. Így tudjuk támogatni a jeles és kitűnő eredményeket elérő tanulóinkat a március 15-i iskolai ünnepségen, jutalmazni az előző évi kompetenciamérésen kiemelkedő eredményt nyújtó diákjainkat, az iskolai idegen nyelvi versenyen legjobb eredményt elérőket. Ilyetén jutalmazással buzdítjuk két nyelvből legalább középfokú (B2) nyelvvizsga megszerzésére tanulóinkat. Legjobb diákjaink munkáját az alapítvány ösztöndíjainak átadásával ismerjük el.
<<<Kérem, a folytatásért kattintson erre a linkre.>>>
Kérünk minden kedves tanulót, és kollégát, hogy munkánk segítése érdekében töltse ki az alábbi linken található űrlapot. Akkor is, ha nem igényel étkeztetést. Kitöltési határidő: 2020.04.12. hétfő. Köszönjük az együttműködést.
<<<Űrlap>>>
Emlékezzünk együtt nemzeti hőseinkre a 8.C osztály ünnepi műsorával.
Minden munkanap 8:00 órától – 13:00 óráig