„Szent Mihálynak napja van, menjünk a vásárba…”

Szent Mihály napjához számos népszokás kötődik. Az ősz kezdete, ekkor ér véget a betakarítás, az állatokat behajtják a legelőről. Ez régen ünnep volt, lakomát, vigasságot, táncmulatságot szerveztek a jól végzett munka örömére.

Az óvodában minden évben megemlékezünk erről a fontos napról. Idén is már napokkal előtte gyűjtöttük a terményeket, gyümölcsöket, zöldségeket. Az ünnep napján, kosarakba, kis kocsikba, talicskába elvittük kincseinket a Vízivárosi Templomba, ahol Andor atya várt minket. Körül állva az oltárt megköszöntük a Jó Istennek azokat az adományokat, amikkel megajándékozott minket. Andor atya segítségével megemlékeztünk azokról, akik szorgalmas munkájukkal elősegítették, hogy ezek a finomságok az asztalainkra kerüljenek.

Végül áldást kértünk terményeinkre, de magunkra is, hogy mindig hálás szívvel gondoljunk a Teremtő Atyára, aki ilyen szép világot teremtett számunkra. Énekszóval indultunk a játszóudvarra, ahol verseltünk, mondókáztunk, még táncra is perdültünk. Lehetett szőlőt préselni, mustot kóstolni, lisztes zsákot cipelni, és még sok érdekes népi játékot kipróbálni. Kis kiállítást is készítettünk, ahol megmutattuk a gyerekeknek azokat a régi használati tárgyakat, amiket nagyszüleink, dédszüleink használtak. Köszönjük a kedves szülőknek, hogy biztosították a sok finom zöldséget, és gyümölcsöt! Nagyon szép, tartalmas, élményekkel teli napunk volt!

You may also like...