Kézilabda diákolimpia megyei döntő – beszámoló

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Iskolánk tanulói közül az alább felsorolt fiatalemberek, 2022.11.08.- án kedden, kézilabda sportágban, az V-VI. korcsoportban, „A” kategóriában, Diákolimpia Megyei Döntőjén vettek részt Tatabányán. Ide olyan csapatok nevezhettek, akik igazolt versenyzőkkel rendelkeznek, ill. vállalják a játékot ilyen csapatok ellen. A mi csapatunk az utóbbi kategóriába tartozott, bár kétségtelen voltak igazolt játékosaink is. A tornát a következő négy csapat alkotta:

– Tata, Eötvös József Gimn.

– Komárom, Kultsár István Technikum

– Tatabánya, Bánki-Péch Technikum

– Esztergom, Árpád-házi Szent Erzsébet Gimn.

A tornát mi kezdtük a tatai csapattal, bátran szép megoldásokkal kerestük az ellenfél gyenge pontjait, húzó embereink Kőrösi László és Szegi Csaba segítségével lőttük a gólokat. Az ellenfél nagyobb százalékkal használta ki a helyzeteit ezért megérdemelten 31:20- ra győzött. A játék után megdicsértem a fiukat, mert bár vesztettünk, nagyon szép megoldásokat, és bátor lelkes játékot játszottak.

A következő mérkőzésünk a tatabányai csapattal volt. Titkon reménykedtünk a győzelemben, látva korábbi 18 gólos vereségüket. Bár ennek a csapatnak 24 játékosát nevezték a tornára és edzőtársamnak bőven volt merítési lehetősége a folytatáshoz. Sajnos nem sikerült a bravúr a második meccsen 29:19-re maradtunk alul, így a tornát a negyedik helyen zártuk!

Ennek ellenére nagyon jó hangulatban jöttünk haza, élveztük a megmérettetést a közös játékot, a csapat minden tagja dicséretet érdemel, lelkesen teljes erőbedobással játszottak!

Csapatunk tagjai:

1. Káli Tas,

2. Szabó Ferenc,

3. Szegi Csaba,

4. Csékei-Móricz Márton Vitéz,

5. Czirják Álmos Mátyás,

6. Espasa Ramon Albert,

7. Iacobuth Ádám,

8. Koppányi Levente,

9. Kőrösi László,

10. Major Bulcsú,

11. Németh Tamás Levente,

Köszönet a fiuknak és a támogató szülői háttérnek!

Farkas István testnevelő

You may also like...