Futsal Diákolimpia

November végén rendezték meg teremfociban a DIákolimpia városi fordulóját, ahol 4 erős csapat versengett a vármegyei döntőbe jutásért (rajtunk kívül a Balassa, Dobó, Franka). A körmérkőzések során az erzsébetes fiúk száz százalékos teljesítményt nyújtva mindhárom mérkőzésüket megnyerték (10:1-es gólaránnyal), így megérdemelten vehették nyakukba az aranyérmet.

Sajnos az utolsó mérkőzésen az egyik alapemberünk, Kalster Attila megsérült, így a vármegyei fordulóban ő nem tudta vállalni a játékot, ráadásul a verseny előtt Kollár Ádám is harcképtelenné vált. Ennek ellenére bizakodva léptünk pályára Tatán az Eötvös Gimnázium csarnokában, és jól is játszott a csapat. Sajnos azonban néhány apró védelmi hiba elég volt ahhoz, hogy a mezőnyfölényünk ellenére a jó játékot nem tudtuk győzelmekre váltani, így be kellett érnünk a 4. hellyel. A verseny szorosságát mi sem érzékelteti jobban, mint hogy az 1. helyezett tatai csapatot egyedül mi tudtuk megszorongatni, sokáig vezetve, 2:2-es döntetlent játszottunk velük.

A csapat tagjai: Farnadi Bence, Farnadi Bertalan, Gere Zalán, Haas Flórián, Iacobut Ádám, Kalster Attila, Kollár Ádám, Krizsán Máté, Marosvölgyi Bertalan, Vigmann Donát, Vodicska Ferenc, Vodicska Kornél.

Gratulálunk!

Szánthó Roland

You may also like...