2019 Skócia nyári tanulmányi kirándulás

2019 Skócia nyári tanulmányi kirándulás

2019 jún.29 – júl.07-ig skóciai tanulmányi kiránduláson vett részt iskolánkból 40 tanuló, (nagyrészt 9. és 12. osztályosok) és 3 kísérő tanár: Alekszandrova Katalin, Ambrus Krisztina és Eifertné Majthényi Judit. Az csoport összlétszáma 53 fő volt.

Június 29.-én hajnali 5-kor indult a buszunk, és júl. 1.-én érkeztünk meg Skóciába, 2 tranzit szállással. Útközben megnéztük Luxembourg és a belga Gent város főbb nevezetességeit.

Skóciában teljes komfortot nyújtó telepített lakókocsikban szálltunk meg és önellátók voltunk. Az utunk folyamán elsősorban a dél skóciai kastélyokat, várakat illetve Edinburgh városát látogattuk meg. Hazafelé Newcastle városából délután induló 12 emeleteskomphajónaludtunk és másnap reggel Amszterdamban kötöttünk ki, ahol egy rövid városnézésen vettünk rész, majd a Van Gogh múzeummal zártuk a programot. Még egy tranzit szálláson megpihentünk és júl. 7.-én este 10-kor érkeztünk haza.

Az úton semmilyen kirívó magatartási probléma nem volt, a gyerekek az iskola házirendjének megfelelően viselkedtek, ügyeltek a tisztaságra és az idegenvezető és a busz sofőrök is elégedettek voltak a csoporttal. A diákjaink remekül feltalálták magukat a szálláson, nagyon jól érezték magukat a vadregényes tengerparton telepített lakókocsikban, nagyon ügyesen megoldották az étkezésüket, és önállóan tartották rendben a mobil otthonukat.

Esztergom, 2019. 08. 28.

Eifertné Majthényi Judit

Hasonló bejegyzések: