Diákolimpia Mezei Futóverseny 2022/23. tanév Komárom – Esztergom vármegyei döntő beszámolója

Iskolánk tanulói a Diákolimpia Mezei Futóverseny 2022/23. tanév Komárom – Esztergom vármegyei döntőjén vettek részt. Kecskéden a repülőtéren 2023. március 30.-án. Nagy várakozással tekintettünk a verseny elé, nem véletlenül. Tavaly ugyanis sikerült az V-VI. korcsoportban az Országos Bajnokságon az első helyet elhoznunk.

Nagyon bizakodtunk benne, hogy igy lesz ez idén is. Annál is inkább, mert ebben a korcsoportban erősített a csapat Szabó Misi személyével, aki válogatott triatlonos és időközben iskolánk tanulója lett. Úgy gondoltuk, hogy soha ilyen erős atléta csapat még nem utazott iskolánkból erre a versenyre. De aztán ahogy lenni szokott az élet mindent felül írt. A bajnokcsapatból hárman sem jöttek el a versenyre, fontosabb dolguk volt?!

A verseny napján derült ki, hogy még a csapatlétszám sincs meg, menteni a menthetőt, gyorsan autóba ültem és eljöttem Kecskédről Esztergomba, és a szó szoros értelmében testnevelés óráról vittem Kecskédre olyanokat, akik vállalták, hogy futnak 4500 métert.

Tizenöt perccel a rajt előtt értem vissza a két fiúval név szerint Koller Szabolcs Tamással (9.NY) és Gere Zalánnal (11.C) akik becsülettel és tisztességgel futottak, de sajnos az országos versenyre a csapat nem jutott ki!

Aki viszont eljöttek a versenyre és becsülettel lefutották a verseny távját minden elismerést megérdemelnek. Közülük is szeretném kiemelni Szilágyi Botondot, aki egy tévedés folytán kétszer futott. Először 3000 métert ott VI., lett majd a csapatért 4500 métert, aminek az eredményét aztán megsemmisítették a rendezők!

Lássuk az eredményeket:

II. kcs

1. Sallai Enikő, csapatban I. egyéniben III,
2. Molnár Gréta Sára, csapatban I. egyéniben VII,
3. Pörsök Anna, csapatban I. egyéniben IX,
4. Szalkay Zsuzsanna, csapatban I. egyéniben I,
5. Janosicz Anna, 27,
6. Farkas Boglárka, 46,
7. Mező Nimród, 77,
8. Verebes Zétény, nem jött el,
9. Bessey Bence, 20,
10. Horváth Balázs, 26,
11. Sándor Tamás, 16,
12. Sándor Bence, 21,
13. Balogh Hunor, 68,
14. Pusztai Balázs, nem jött el,

III. kcs

15. Hajdú Géza, 48,
16. Vas Virág, 17,
17. Berka Botond, 37,
18. Hegedűs Ábel, 33,
19. Villányi Eszter, nem jött el,
20. Zámbó Liza, 2,
21. Varsányi Tamara, 79,
22. Berceli Eszter, 12


IV. kcs

23. Bordács Bodza, 4,
24. Hajdú Angelika, nem jött el,

V. kcs

25.Hencz Áron, nem jött el,
26. Kiss Balázs, nem jött el,
27. Putz Máté, 10,
28. Szabó Mihály, 2,
29. Szilágyi Botond, 6,
30. Villányi Csongor, nem jött el,
31. Miszlai Mira, nem jött el,

VI. kcs

Oláh Dénes 15,

Krizsán Máté 12,

II. kcs

Csupor Antal 30,

A megyei versenyben egyéniben az I-IV helyezettek ill. csapatban az I-II helyezettek jutottak tovább. Az Országos döntő időpontja 2023. április 19, helye Gödöllő. Gratulálunk a résztvevőknek és további szép sikereket a továbbjutóknak!

Farkas István testnevelő

Hasonló bejegyzések: