Beszámoló a III. korcsoportos fiú Városi Kosárlabda Diákolimpiai Bajnokságról

A Városi Kosárlabda DiákolimpiaiBajnokságot a Dobó Katalin Gimnázium rendezte meg 2019-01-17-én 9.00-órától az iskola sportcsarnokában.

A tornán előzőleg három csapat jelezte a részvételét a Babits Mihály Általános Iskola, 13 fővel. A Dobó Katalin Gimnázium csapata 13 fővel, és az Árpád-házi Gimnázium csapata, 16 fővel. A mérkőzést sorsolás előzte meg, ahol a mérkőző csapatok párosítása megtörtént.Az időmérést 4×8 percben határoztuk meg, támadóidőt nem mértünk. Az első mérkőzést a hazai csapattal játszottuk. Az első és a második negyedben jelentős előnyre tettek szert, amit a fordulásnál részben ledolgoztunk, de így is maradt még 14 pont. Ezt követtea Babits és a Dobó küzdelme, amin végig a Dobó irányított, és nagy gól különbséggel nyert. Majd ismét a mi legényeink következtek, és a folyamatos formajavulás meghozta eredményét, a félidőben 26:2-re vezettünk. Ezt követően a negyedről negyedre jobban játszó csapat a végén is jelentős különbséggel nyert. A végeredmény a következőképpen alakult:

  • Babits- Dobó       11:50,
  • Babits- Erzsébet  4:41,
  • Dobó- Erzsébet    32:18,

A torna végeredménye tehát:

I. Dobó Katalin Gimnázium,
II. Árpád-házi Szent Erzsébet gimnázium,
III. Babits Mihály Általános Iskola,

Az Árpád-házi Szent Erzsébet gimnázium, csapatának névsora:

5.C Visnics Luca,
5.B Bónis Márton,
6.A Villányi Csongor, Pecze Gergő, Tertsch Balázs, Sági Péter, Magyar Tamás, Pál Soma, Deák András,
6.B Kovács Márk, Szarka Dávid, Tóth Gellért, Alman Tamás,
6.C Simon Ervin, Sági Róbert,
7.A Csékei-Móricz Márton Vitéz,

Köszönjük a fiúk helytállását, (ill. Lucáét is) és 01.22-én szerdán, szurkoljunk együtt a IV. korcsoportos fiú csapatunknak a következő Városi Kosárlabda Diákolimpiai Bajnokságon.        

Hajrá Erzsébet!

Farkas István testnevelő

Hasonló bejegyzések: