Országos 3. hely a floorball Diákolimpián!

Február 3-5. között került megrendezésre floorball sportágban a Diákolimpia országos döntője. A három nap alatt 6 korosztály 96 csapata mérkőzött meg egymással Komáromban az érmekért és helyezésekért. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium csapata az V. korcsoportban képviseltette magát, a 8-9-10. osztályos fiúk közül Bónis Márton Péter, Cserép Bendegúz, Kis János, Kis Tamás, Németh Tamás Levente és Vas András alkották a csapatot. Nem indult jól a csoportkör, az első mérkőzés első perceiben a csapatkapitányunk, Levente bokasérülést szenvedett, le is kellett ülnie, hogy ápolják. Közben 2 lőtt góllal már a diósgyőri gimnázium vezetett 2:0-ra, ezért Levi hősiesen vállalta, hogy fájó, feldagadt bokával is vállalja a játékot. Miután visszaállt, sikerült kiegyenlítenünk, a vége 2:2 lett. A következő két csoportmérkőzés (dunaújvárosi és budapesti iskolák ellen) fölényes győzelmeket hozott (4:0, 4:1), mindenki kapott játéklehetőséget, és hozzátehette a részét a győzelmekhez. Végül jobb gólaránnyal a csoport első helyén végeztünk, jöhetett az elődöntő. Itt sajnos 2:4-re alulmaradtunk a másik dunaújvárosi csapattal (a későbbi aranyérmes, Rudas iskolával) szemben. Az első (és egyben utolsó) vereség után kissé csalódottan, de a bronzérem megszerzésének reményében álltunk fel a 3-4. helyért vívott mérkőzésre. Ez egy igazi preztizsmérkőzésnek ígérkezett, ugyanis a haza Jókai iskolával a selejtezők során már kétszer is megküzdöttünk: a megyei selejtezőn mi nyertünk, az országos elődöntőben viszont kikaptunk tőlük (mindkét tornáról 2-2 csapat juthatott tovább), így aztán szerettek volna visszavágni a fiúk. Rendkívül szoros és izgalmas mérkőzésen (0:1 , 1:1 , 1:2 , 2:2 , 5:2 , 5:4) végül az erzsébetes fiúk örülhettek, és állhattak fel a dobogó 3. fokára. Németh Levi hősiesen végigjátszotta a tornát a sérült bokájával, és az eredményhirdetékor még az álomcsapatba is beválasztották legjobb játékosként.


A végeredmény:

  1. SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium, Dunaújváros
  2. Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
  3. Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom
  4. Jókai Mór Gimnázium, Komárom
  5. Budapest XV. kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, Budapest
  6. Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola, Dunaújváros
  7. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
  8. Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola, Budapest

Szívből gratulálunk a fiúknak, akik ezzel az iskolánk és a városunk hírnevét is öregbítették.

Szánthó Roland, felkészítő tanár

You may also like...