Szent Margit és az iskolánk
Januárban emlékeztünk meg általános iskolánk védőszentjéről, Árpád-házi Szent Margitról.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/83873300_204454324031127_8144794431866798080_n.jpg)
A szentmisét követően a harmadik évfolyam tanulói rövid műsor keretében mutatták be Szent Margit életét. A megemlékezésből megtudhattuk azt is, hogyan is lett Szent Margit iskolánk védőszentje? Prózai és verses összeállításukat nagy érdeklődéssel figyelték a gyerekek.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/könyörgés.jpg)
A műsort bemutatták a Szent Vince Szociális Otthon lakóinak is. Az idős nénik nagy szeretettel fogadták a gyerekeket.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/közös-mise.jpg)
Hogyan is lett iskolánk védőszentje Árpád-házi Szent Margit? Amikor ennek utánajárunk, vissza kell utaznunk az időben majdnem 180 évet. Ekkor alapította Hám János Szatmári püspök a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek szerzetes társulatát. A szentéletű püspök szomorúan látta, hogy az országban milyen elhanyagolt a leánynevelés. Az egyik jelmondata ez volt:
„Nem elég a rosszat kerülni, hanem jót is kell cselekedni.”
Hozzálátott a leánynevelés megszervezéséhez. Hat leányt küldött Bécs elővárosába az ott működő Irgalmas Nővérekhez.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/mise-közepe.jpg)
A leányokat tanításra és betegápolásra is kiképezték.
Később az új tagokat Szatmáron az anyaházban készítették fel.
A Szatmári Irgalmas Nővérek a népoktatás terén meghatározó munkát végeztek. Nagy gondot fordítottak a szegény gyermekek segélyezésére, akik tandíjmentességet kaptak, ingyenesen jutottak hozzá a tankönyvekhez, élelemhez és ruhához.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/mise_2b.jpg)
Az 1848-as szabadságharc idején a tábori kórházakban már az egész ország területén
Szatmári Irgalmas Nővérek ápolták a betegeket.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/mise_3c.jpg)
A vezetésük alatt álló Érseki Boldog Margit Leánygimnázium 1930. szeptemberében nyílt meg, melyet természetesen Árpádházi Boldog Margit pártfogásába ajánlanak. IV. Béla leánya, Margit, az imádságos, a kötelességteljesítő és a felebaráti szeretetet sugárzó magyar királyleány példaképe tanítványainak. Áldozat ő a Haza oltárán, és ilyen áldozattá váljék minden magyar katolikus leány Krisztus zászlaja alatt az édes, magyar haza oltárán.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/műsor1.jpg)
A háborús 1944-es évben egy alkalom mégis nyílt az ünneplésre: Árpádházi Boldog Margitot szentté avatták. Így megváltozott az iskola neve: Érseki Szent Margit leánygimnázium lett.
1948-tól, amikor az állam már nem tartott igényt a nővérek működésére a legkülönbözőbb munkahelyeken dolgoztak. Ott is őrizték a hivatástudatot és a rendi szellemet: az alázatosságot, az egyszerűséget, a szeretetet.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/olvsók.jpg)
Szeretnénk megemlíteni Luciána nővér nevét. Hajdan ő is itt Esztergomban az Érseki Boldog Margit Leánygimnáziumban tanult és érettségizett kitűnő eredménnyel. Amikor a rend 1989 után újraszerveződik, Luciána nővér tartományfőnökként döntő szerepet vállal az Esztergomba való visszaköltözés, a zárda újraalakítása mellett a Szent Vince Szociális otthon, a Szent Erzsébet Kollégium és az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola létrehozásában.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/össz.jpg)
Talán a szüleitek vagy 11.-es, 12.-es testvéreitek, ismerőseitek emlékeznek rá, hogy Luciána nővér az Óvodát 2004-ben, majd az Általános Iskolát 2006-ban Árpád-házi Szent Margit pártfogásába ajánlja. Azóta is Árpád-házi Szent Margit napján az óvodások és az általános iskolások minden év januárjában megemlékeznek védőszentjükről.
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/prédikáció.jpg)
![](https://szent-erzsebet.hu/iskola/wp-content/uploads/sites/3/2020/02/tanítónénik-a-misén.jpg)