Te Deum – tanévzáró szentmise a Szent Erzsébet Iskola alsó tagozatán

Az alsó tagozat tanévzáró szentmiséje a Vízivárosi Templomban volt. Róbert atya nagy szeretettel, a Jó Isten áldásával bocsátotta nyári vakációra a kisdiákokat.
A szentmisét követően együtt örültünk az elért sikereknek, megtapsoltuk a négy éven át kitűnő teljesítményt nyújtó tanulókat.

Az elmúlt tanévben sok tanulmányi és sportversenyen vettek részt tanulóink, ahol nagyon szép eredményeket értek el. A városi versenyeken elért eredmények mellett megyei – körzeti és országos helyezésekkel büszkélkedhetnek az alsó tagozat kisdiákjai: Bolyai anyanyelvi körzeti verseny I. II. és III. hely, Bolyai matematika körzeti II. hely. A Zrínyi Ilona matematika verseny megyei fordulóján két tanuló I. helyezést ért el, az országos forduló nagy sikere a megszerzett 18. hely.

A Kenguru matematika verseny résztvevői is megyei I. helyezésekkel büszkélkedhetnek.
A tanulmányi versenyek mellett a sportban is élen jártak diákjaink. Kosárlabdában megyei II. helyezést értek el. A városi úszóversenyen nyújtott teljesítményük alapján tanulóink bejutottak a megyei döntőbe. A diákolimpia kardvívás versenyéről is dobogós helyezéssel érkeztek haza sportos kisdiákjaink.

Köszönjük a szép eredményeket!