Sikeres “Határtalanul” pályázat
Az Árpád-Házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola sikeresen pályázott a HAT-18-01 Határtalanul programban, melynek keretében iskolán teljes hetedikes évfolyama 8 kísérő pedagógussal utazhatott Erdélybe.
A diákok és kísérőik színes programokon keresztül ellátogattak többek között Nagyváradra, Kolozsvárra, Tordára, Királyhágóra és Székelyudvarhelyre. Az utazás egyik eleme a helyi iskola meglátogatása volt, ahol jó kapcsolatot alakított ki diákjaink a kint élő magyar gyerekekkel. A Böjte Csaba testvér csíksomlyói otthonába itthon gyűjtött ajándékokat vittünk, hogy onnan nehéz sorsú gyerekekhez jusson el az adomány.
Utazásunk első napján Esztergomból korán indulva Nagyváradra utaztunk, ahol az érseki palotával és csodásan felújított váradi főtér látványosságaival ismerkedtek meg diákjaink. Nagyvárad után buszunk Bánffyhunyadon keresztül Körösfőre vitte csapatunkat. A Körösfői templomban érdekes előadást hallgathattunk meg a szakrális építmény és a táj bemutatásával. . Este érkeztünk Kolozsvárra, ahol a szállásunk volt.
Másnap délelőtt megnéztük a Szent Mihály templomot, Mátyás király szobrát és
szülőházát. Kora délután ellátogattunk a Kolozsvári Református Kollégium és
Általános Iskolába, ahol külhoni diákokkal találkoztunk. Kolozsvári diákok
idegenvezetéssel és csoportos városvetélkedővel vártak minket, amit nagy
sikerrel teljesítettek kirándulóink.
Délután Tordára utaztunk, hol programunk legfőbb elemét a Tordai sóbánya
megtekintése jelentette. A hatalmas méretekkel rendelkező, izgalmas
attrakciókat tartogató létesítmény minden diák figyelmét és érdeklődését
felkeltette. Külön öröm volt, hogy a kinti hőséghez képes sokkal elviselhetőbb
klímát biztosított a bánya mélye. A bányalátogatás után átmenő túrán vettünk
részt a vadregényes Tordai-hasadékban. Tanítványaink beszámolójából
felelevenedtek a hasadékhoz kapcsolódó legendák, miszerint Szent
László Torda mellett harcolt a kunokkal, de a túlerővel szemben
vissza kellett vonulnia a hegy irányába, de a kunok üldözőbe vették a magyar
sereget. Szent László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott; ebben a
pillanatban a hegy kettéhasadt. Szent László lovának patkónyomai a hasadék felett
ma is látszanak.
Este első napi szálláskollégiumunkba tértünk vissza és bőséges vacsorával
ünnepeltük fárasztó napunk sikeres teljesítését.
Utazásunk harmadik napján Erdély belső tájai felé
robogtunk tovább. Útunk során elébb Szászrégen városával ismerkedtünk,
meglátogatva Szászrégen városának legrégibb, egyúttal legértékesebb épületét az
evangélikus templomot, melynek 1330-as építési évéről a vakolat alól előkerült
emléktábla értesít. Régen után Parajd felé utaztunk ahol újabb kirándulás várt
ránk. A parajdi sószorosban csavaroghattunk bő két órán át, majd a szoros végén
található sárfürdőben dagonyázhattak tanítványaink. A jó hangulatú séta után
Szovátára mentünk, hol a Medve-tónál költhettük el ebédünket. A tó 1875-ben
keletkezett, a világ legnagyobb heliotermikus tava. Alakja kiterített
medvebőrre hasonlít, innen származik a neve.
A természet közeli program után az idő rosszra fordult, így Tamási Áron
sírjánál állt meg buszunk, Farkaslakán. Az idő előre haladta miatt igyekeznünk
kellett, hogy Székelyudvarhelyen szállásunkat idejében elfoglalhassuk. Vacsora
után városnézés következett, ahol kis csoportokban különböző útvonalakat
bejárva ismerkedhettünk a „székely főváros” vándorokat vonzó látványosságaival.
Túránk székelyföldi
szakaszát programunk negyedik napján
kezdtük meg. Gyergyószentmiklós felé utazva a Gyilkos tóhoz látogattunk el. A
tó körüli séta után a Békás szorosban csodálhattuk meg a természet hatalmas
felszínformáló erejét. Akinek kedve szottyant még vásárfiát is beszerezhetett,
hogy tárgyi emlékekkel örökítse meg erdélyországi látogatásunkat.
A szorosban tett kirándulás után Csíksomlyóra utaztunk, ahol a kegytemplom
megtekintésén túl Böjte Csaba testvér gyermekotthonában átadhattuk itthon
gyűjtött adományainkat.
Pályázatos kirándulásunk utolsó napja jórészt a hazautazásról szólt. Székelyudvarhelyről korán indulva egy állomást iktattunk be ebédelés céljából. Hosszú és fáradságos buszozás után késő esti órában érkeztünk meg Esztergomba. A buszok érkezésére türelmesen várakozó szülőknek minden gyermeket „bővített kiadásban és barna bőrkötésben” adhattunk át.
Köszönetet mondunk a pályázatot kiíró Emberi Erőforrások Minisztériumának és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, hogy anyagi hozzájárulásukkal lehetővé tették utazásunkat. Hálásak vagyunk minden segítőnek és támogatónak. Köszönjük idegenvezetőink remek munkáját, az összeállított izgalmas feladatlapokat, a megtanított sok népdalt. Legjobb tudásunk szerint igyekeztük megszolgálni a szülők belénk fektetett bizalmát. Köszönjük Jóistennek, hogy jó kedvvel és testvéri szeretettel ajándékozott meg minket.
<<<Fotók, és egyéb információk az útról, erre a linkre kattintva érhetőek el!>>>